
A nevem Bere Ibolya, és a Pitypang Esküvői Dekor tulajdonosa vagyok. Szinte mindig felmerül az a kérdés, hogy miért kezdtem el az esküvők világában tevékenykedni? Már gyerekkoromban teljesen magával ragadott ez az egész, annak köszönhetően, hogy édesanyám esküvői ruhaszalonban dolgozott.
Úgy gondolom, a legtöbb menyasszony nevében elmondhatom, hogy amint elkezdi foglalkoztatni az esküvője gondolata (tehát az eljegyzéstől számított 1-2 percen belül 😊), azonnal megjelenik a lelki szemei előtt „A” ruha, és egy mesébe illő helyszín.
Édesanyám révén gyerekként többször alkalmam nyílt átérezni a ruhaszalon hangulatát, majd felnőttként kreativitásom és érdeklődésem arra sarkalt, hogy az iparművészeti iskola elvégzése után elvállaljam néhány ismerősöm esküvői dekorációját. Már az első pillanatokban elérkezett az a felismerés, hogy ez az, amivel szeretnék foglalkozni a későbbiekben.
Ehhez a munkához elengedhetetlen a maximális lelkesedés, és csodálatos érzés, hogy még mindig, évek távlatából is izgalommal tölt el egy-egy dekoráció elkészítése. Élvezem azt a folyamatot, ahogy a párral közös konzultáció során részletről részletre megtervezzük a leginkább hozzájuk illő arculatot, és az elemek egymásba illesztésével egy tökéletes egészet alkotunk.
Keressetek meg bátran, ha megfogalmazódott bennetek a vágy a tökéletes nagy napra! Miután felmértem az igényeket, személyre szabott ajánlatot adok, aminek elfogadását követően kezdődhet a munka. Többnyire az a tapasztalatom, hogy a párok felkészülten érkeznek hozzám, viszont én is bármiben szívesen segítek, ha felmerül az, hogy mi mihez illik a leginkább, vagy többféle stílus is tetszik, és tanácstalanok vagytok.
A tökéletes dekoráció nem csak az én érdemem, a Pitypang egy kis csapat, s mivel a virágokat is mi biztosítjuk, garantált a dekoráció minden elemének közös harmóniája.